közösségi média

Itt a bizonyíték, jött a Zoom és aratott a válságban

2020. június 03. 09:12 | Portfolio

Itt a bizonyíték, jött a Zoom és aratott a válságban

Már korábban is elég egyértelmű volt, hogy a Zoom a koronavírus egyik legnagyobb nyertese, hiszen a videokonferenciás alkalmazás lényegében a karantén közösségi média felületévé nőtte ki magát. Ezt azt jelenti, hogy nem csak a különböző vállalatok használták a programot a konferencia beszélgetések lebonyolítására, hanem családok, barátok, lényegében mindenki ezen keresztül kommunikált, most pedig közzétette legfrissebb számait cég, amelyekből látszik, hogy a nagy hypenak meg volt az eredménye.

Öldöklő harcba kezdtek a fizetések feletti uralomért a közösségi oldalak

2019. november 24. 12:25 | Huszák Dániel

Öldöklő harcba kezdtek a fizetések feletti uralomért a közösségi oldalak

A múlt héten elindult Facebook Pay egyáltalán nem az első olyan fizetési szolgáltatás, melyet egy közösségi médiaoldalon keresztül tudunk igénybe venni: Kínában már százmilliók használnak ilyen rendszereket, a Viber Moneytou pedig hónapokkal megelőzte a kaliforniai céget, ráadásul először Magyarországon indult el. Szinte mindenkinél gyorsabb volt a Snapchat Snapcash, amely 2014-ben indult el, viszont 2018-ban meg is szűnt. Megnéztük, milyen fizetési szolgáltatások érhetők el néhány kifejezetten széles körben használt közösségi médiumnál.

2019. november 22. 07:31 | Portfolio

A Facebook útjára lép a Twitter

A felhasználók védelmét szolgáló új funkciót vezet be a Twitter - jelentette be Suzanne Xie, a cég termékigazgatója a blogján csütörtökön, igaz, a bevezetés időpontját nem közölte.

Több mint 830 millió forintnyi tőkét fektettek egy magyar startupba

2019. október 07. 08:33 | Portfolio

Több mint 830 millió forintnyi tőkét fektettek egy magyar startupba

2,5 millió euró (kb. 831 millió forint) kockázati tőkebefektetés befogadásáról írt alá megállapodást a Lead Ventures és az MFB csoporthoz tartozó Hiventures alapkezelőkkel a Neticle, egy intelligens szövegelemző megoldásokat nyújtó startup. A cég a termékeinek fejlesztésére és regionális terjeszkedésre használja majd a befolyt összegeket - áll a társaság közleményében.

2019. május 30. 15:24 | Huszák Dániel

Facebook-gyilkos közösségi oldalt indít a megosztó sztárpszichológus

Június közepén indul a híres-hírhedt kanadai pszichológus, Jordan B. Peterson saját közösségi médiaplatformja - árulta el a Portfolio kérdésére a szakember budapesti látogatása során. A rendszer vegyítené a Facebook, a Patreon, a Youtube és az online könyvesboltok elemeit, viszont a szólásszabadság védelmében nem cenzúrázná az alkotókat.

2019. február 11. 18:51 | Portfolio

Már 3 milliárd dollárt ér a Reddit

300 millió dollárnyi friss forrást vont be a Reddit, ezzel 3 milliárd dolláros értékeltségűre hízott - írja a CNBC. A D-sorozatú forrásbevonási körben a kínai internetes óriásvállalat, a Tencent is részt vett.

2018. augusztus 19. 10:05 | MTI

Trump nekiment a közösségi médiának

Donald Trump amerikai elnök szombaton több Twitter-bejegyzésben is a közösségi média szerinte diszkriminatív, a jobboldalt hátrányosan megkülönböztető gyakorlatát bírálta.

2018. május 20. 17:40 | Portfolio

Facebook-királyok vagyunk az EU-ban, mégis sereghajtók között az ország a digitális fejlettségben

A közösségi média használatának tekintetében a magyar lakosság az első helyen áll az Európai Unióban és messze az uniós átlag felett olvas az interneten híreket, illetve bonyolít videóhívásokat, mégis az ország a digitális fejlettségi rangsorban egy helyet rontva a 23. helyre került 2018-ban az Európai Bizottság pénteken közzétett jelentése szerint. Ezzel "Magyarország a gyengén teljesítő országok csoportjába tartozik".

2018. április 11. 21:15 | MTI, Portfolio

Zuckerberg: az én adataimmal is visszaéltek, elkerülhetetlen a közösségi média szabályozása

Mark Zuckerberg, a Facebook közösségi portál alapítója és elnök-vezérigazgatója kongresszusi meghallgatásának második napján, szerdán elkerülhetetlennek nevezte a közösségi média bizonyos fokú szabályozását. Ezzel együtt is ma közel 2%-kal emelkedni tudott a Facebook részvényárfolyama, így a március közepi nagy zuhanás közel felét már ledolgozta.

2017. október 12. 17:30 | Portfolio

Új bizniszbe fog Kasza Tibi

A nyomtatott HVG szúrta ki, hogy új céget alapított Twn Press Média Kft. néven Kasza Tibor. Üzletét a közösségi médiára építő celeb elárulta: internetes magazint indít.

Magyarország a közösségioldal-király

2017. július 13. 14:21 | MTI

Magyarország a közösségioldal-király

Az Eurostat közzétette a tavalyi évre vonatkozó adatait a felhasználók internetes szokásaival kapcsolatban. Az adatokból kiderül, hogy az Európai Unión belül arányaiban Magyarországon használnak a legtöbben közösségi oldalakat, de az online zenehallgatást is szeretik itthon.

2016. november 13. 16:32 | Portfolio

A közösségi média megjósolta Trump győzelmét, csak senki sem figyelt rá

Sem a Brexitet, sem Trump megválasztását nem tudták előre megjósolni a közvélemény-kutatók. Viszont ha a közösségi médiából érkező jeleket figyeltük volna, akkor nem lett volna ekkora meglepetés az amerikai elnökválasztás eredménye - írja a Techcrunch.

Részletes keresés